Macipapát az filmes munkájáért, valamint a medvékkel és más állatokkal való önzetlen és szeretetteljes gondozásáért 2007. évben Veresegyház Önkormányzata kitüntette, így a Veresegyházért díjat adományozta számára. Macipapa bár ekkor már nem gondozhatta medvéit, az oklevélnek és a vele járó díjnak nagyon örült.

Az Oklevél szövege:
A magyar természetfilmezésben résztvevő és szereplő állatok a filmgyártás ezen ágának megszűnésével gazdátlanok maradtak. Az állatokra a széthordás és az elpusztulás várt. Volt egy ember, aki az állatok iránti kiolthatatlan szeretetével és áldozatok vállalásával, szinte az állatokkal együtt élve, megmentette őket. Ezzel lehetővé tette, hogy 1998. október 24-én a WSPA és Veresegyház Önkormányzata a közösen épített Medve- és Farkasotthont Veresegyházon megalapítsa és megnyissa. Ezért a munkájáért, az állatok szeretetéért Kósa József állatgondozó részére Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő- testülete az Önkormányzat 13/2005. (X.19.) számú rendelete alapján létrehozott 141/2007. (XII.18.) számú határozatával odaítélt VERESEGYHÁZÉRT DÍJ kitüntetést adományozza. Nevét Veresegyház város kitüntetettjeinek sorába bejegyezte. Veresegyház, 2007. december 31.

Kósa József – Macipapa – 1942. május 17-én látta meg a napvilágot Battonyán. Szülei mezőgazdasággal foglalkoztak, dohánytermesztés mellett nagyszámú állatállománnyal rendelkeztek. Édesapját korán elveszítette egy szerencsétlen baleset folytán. Gondozás közben felöklelte egy bika. A tragédia után édesanyja egyedül nevelte négy gyermekét, József ekkor 5 éves volt. Később az iskola mellett, hogy legyen pénzük, dolgozni járt.

Állatokhoz való vonzódása már gyermekkorában felszínre került. Egy szomszédos tanyán barátkozott össze a gazda sólymával, amely aztán egész életét meghatározta. Kerülte az embereket, mert fiatalon rájött, hogy az érdek leszorítja az őszinteséget. 9 éves korában Szentendrére költözött édesanyjával. Kamaszként gyakran járta a környező erdőket és szinte hivatásszerűen sólymászkodott.

20 éves korában szerezte meg a vadászengedélyét, 10 évig gyakorolta a szakmát. Ez adott utat számára a későbbi lehetőségeihez. Az Alföldre, Kiskunfélegyházára költözött, ahol 2 és fél évig élt. Ott szintén sólymokkal foglalkozott. Első saját állata egy galambász héja volt

1963-ban került először a filmipar közelébe, a MAFILM-hez madarai miatt. Természetfilmekben debütált, ahol nagy átéléssel segítette a rendezők munkáját. 1964-ben a "Mit csinált felséged 3-tól 5-ig" című filmben egy állatkertből bérelt szirti sassal dolgozott először. Az állatot rókafogásra tanította be.

1967-ben nősült meg. Házasságából két leány gyermeke született.

A továbbiakban Bátaapátiban élt, ahol már nem csak madarakat nevelt, hanem sorra gondozta birtokába került vadon élő állatait: farkasokat, őzeket, szarvasokat.

Hosszabb időre felhagyott a filmezéssel és családjának, illetve kedvenc állatainak szentelte magát.

1980-ban került újra kamerák elé, mikor már Gödöllőn élt bérlőként a régi MAFILM telepén édesanyjával és állataival együtt. Ez volt a helyszíne a Lutra c. film forgatásának. Első 7 hónapos kölyök barnamedvéjét egy vándorcirkusztól vette bérbe a már gondozásában álló többi vadállata mellé. Később a magyar természetfilm gyártás leállását követően megvásárolta az általa felnevelt és betanított barnamedvéket is

Az évek során számtalan vadállatot mentett meg az éhhaláltól, lehetőségeihez mérten mindent, amit csak tudott, megadott számukra. Gondozott medvéket, tigrist, farkasokat, kutyákat, őzeket, szarvasokat, rókákat és még hollót is. (A képen Aba és Lariszka Gödöllőn)

Egyszerű lelke egész életében a természethez húzta. Sok országban járt, hogy megismerhesse a szabadon élő vadak igazi napjait. Alkalmazkodott, ugyanakkor szerény körülmények között fogadott szívébe minden rászoruló állatot.

1998-ban Gödöllőn a MAFILM felmondta a bérleti szerződését és Kósa József 27 medvéjével és többi állatával együtt nehéz helyzetbe került. A Világ Állatvédő Szövetsége (WSPA), Veresegyház Önkormányzata és Pásztor Béla, Veresegyház polgármesterének közbenjárásával költözött át Veresegyházra, ahol a medvéi és más vadállatai egy csodálatos fenyves által körbevett, hatalmas, 3,5 hektáros szabad, de elkerített területen élhettek tovább. Kósa József szolgálati lakhelyként az állatok közelében egy kétszintes, komfortos házat használhatott. Az ideális környezetben élő állatait bárki szabadon megtekinthette.

Az először még csak menhelyként üzemelő helyszín az évek során turistalátványossággá nőtte ki magát. Külföldről és az ország több pontjáról is érkeztek különböző sorsú medvék, farkasok, amelyek ugyanúgy helyet kaptak a medve menhelyen. 

Az állatok gondozása ekkor még csak szűkös adományokból, igen szerény körülmények között valósult meg. A menhely fenntartásában Veresegyház Önkormányzatának közreműködésével a gödöllői székhelyű Fehérkereszt Állatvédő Liga segített. A menhely a Ligán keresztül mentett farkasokat is befogadta, számukra másfél hektáron ideális területet különítettek el . Kósa József több évig volt a menhely alkalmazásában, ezt követően a medvék átkerültek a menhelyet fenntartó városvezetés tulajdonába, így már csak kisebb állatait gondozhatta.

Az állatokért 2004-ben alakult Veresegyházi Medveotthon Fejlesztéséért Közhasznú Közalapítvány a turizmusból befolyt összegekből már több pénzt fordíthatott az állatok élelmezésére, valamint környezetük kényelmes, tiszta és esztétikus kiépítésére. A fejlesztés célja egyben a turizmus fellendítése is volt, helyet adva így a családi programok számos lehetőségének.

Kósa úgy szerette a medvéit, akár anya a gyermekeit. Olykor szájából etette őket, máskor birkózott velük minden félelemérzet nélkül. Medvéi mindennapjainak, amíg erre lehetőséget kapott, részese volt. Munkásságáért Veresegyház Város Önkormányzata 2007. decemberében a Veresegyházért Díj kitüntetést adományozta.

2009. januárjában Kósa József Kisasszony nevű mackója lábon harapta őt. Súlyos sérüléséből több hónapon keresztül lábadozott. Megviselte, hogy távol kellett lennie medvéitől. A Medveotthon lakói ekkor már a közalapítvány kezelésében voltak, így a gondozásukat is az alapítvány alkalmazottai látták el.

Felépülését követően a számára addig fenntartott szolgálati lakásból a fejlesztések miatt ki kellett költöznie. Magyarország déli részére, Ozorára költözött, ahol sorsa igen nehézre fordult. Évekkel később került vissza Gödöllőre egy külterületi ingatlanba, ahol nagyon rossz körülmények között élt 2019. évben bekövetkezett haláláig.