Veresegyházért díj Kósa Józsefnek Veresegyház Macipapájának

Macipapát az filmes munkájáért, valamint a medvékkel és más állatokkal való önzetlen és szeretetteljes gondozásáért 2007. évben Veresegyház Önkormányzata kitüntette, így a Veresegyházért díjat adományozta számára. Macipapa bár ekkor már nem gondozhatta medvéit, az oklevélnek és a vele járó díjnak nagyon örült.

dsc03760_640.jpg

Az Oklevél szövege:
A magyar természetfilmezésben résztvevő és szereplő állatok a filmgyártás ezen ágának megszűnésével gazdátlanok maradtak. Az állatokra a széthordás és az elpusztulás várt. Volt egy ember, aki az állatok iránti kiolthatatlan szeretetével és áldozatok vállalásával, szinte az állatokkal együtt élve, megmentette őket. Ezzel lehetővé tette, hogy 1998. október 24-én a WSPA és Veresegyház Önkormányzata a közösen épített Medve- és Farkasotthont Veresegyházon megalapítsa és megnyissa. Ezért a munkájáért, az állatok szeretetéért Kósa József állatgondozó részére Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő- testülete az Önkormányzat 13/2005. (X.19.) számú rendelete alapján létrehozott 141/2007. (XII.18.) számú határozatával odaítélt VERESEGYHÁZÉRT DÍJ kitüntetést adományozza. Nevét Veresegyház város kitüntetettjeinek sorába bejegyezte. Veresegyház, 2007. december 31.

dsc03773_640.jpg

dsc03775_640.jpg